A zenével való ismerkedést 7 éves koromban kezdtem el furulyával a siklósi zeneiskolában, majd nem sokkal ezután klarinétra váltottam és két év klarinétozás után nagy izgalommal és várva vártan a szaxofont vehettem kézbe. A zeneiskolai évek után a zenei pályát választva 2005-ben megkezdtem a Pécsi Művészeti Szakközépiskola klasszikus szaxofon szakán való továbbtanulásomat. Érettségi után még inkább érdekelt a szaxofon magasabb színvonalon történő kihasználása, megszólaltatása így 2009-ben felvételiztem Svájcba a bázeli Zeneakadémiára ahová sikeresen bekerültem. Svájcban töltött éveim alatt koncertezhettem a Svájci Ifjúsági Szimfónikus Zenekarral amely zenei egyetemek hallgatóiból állt.
   A zenekarral Svájc nagy városainak koncerttermeiben adtunk teltházas nagysikerű koncerteket és CD felvételt is készítettünk. Sok kurzuson vehettem részt amiken keresztül rengeteget tanultam, fejlődtem. 2012-ben itthon folytattam tanulmányaimat a Dembreceni Egyetem zeneművészeti karán majd 2014 februárja óta a Magyar Honvédség kötelékében kamatoztatom tudásomat. Katonazenész szolgálatomat a Kaposvár Helyőrségi Zenekarnál kezdtem, jelenleg Budapesten a Központi Zenekar zenészeként tevékenykedem. A zenekari élet és munka mellett fellépek kisebb és különböző felállásokban és műfajokban mint például: szaxofon kvartett, brass band, big band.