Zenei pályám 7 éves koromban kezdődött, amikor megismerkedtem a klarinéttal. Alapfokú tanulmányaim után Művészeti Szakközépiskolában érettségiztem, majd 2002-ben klarinéttanári diplomát szereztem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, itt később mestertanárként is diplomáztam. Számos zenei formációban játszottam, mint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Nemzeti Színház Zenekara, mely zenekarokkal koncertturnékon vettem részt Európa nagyvárosaiban és az Egyesült Államokban.
2010-ben Kaposvárra költöztem, ahol katonazenészként, klarinét-szaxofon tanárként és a Csiky Gergely Színház művészeként tevékenykedtem. A pedagógus pálya már korán életem részévé vált 1998-óta tanítok klarinétot és szaxofont iskolai keretek közt és magánúton egyaránt. A Csiky Gergely színházban könnyűzenei darabokban játszottam, operettben és musicalben. Tolcsvay László nagy sikerű Vörös és Fekete musicaljének ősbemutatóján én szólaltattam meg a klarinétot és a szaxofont.
2015-óta élek Budapesten és jelenleg a honvédség Központi Zenekarának tagjaként dolgozom. Emellett volt lehetőségem az operett-musical világában is közreműködni, a Kék Duna Koncert-Szalon zenekarral Oszvald Marika, Esztergályos Cecília és Koós János műsorait kísérni.
A szaxofonnal 12 éves koromban ismerkedtem meg és azóta lelkesen képzem magam, hogy a könnyűzenében is jól tudjak tájékozódni a klasszikus képzettségem mellett. Az évek alatt gyakran játszottam big-band muzsikát, filmzenéket, musicaleket és számos olyan zenei stílust, amiben a szaxofon otthonosan mozog.