13582479_1210663228952506_2142682212_oNagyon nehéz zenekart választani, hiszen a technika fejlődése miatt külön szükséges választani a karaoke-énekeseket és a zenészeket. Ennek legegyszerűbb módja megkérdezni az adott zenekart: vállal-e utcai kíséretet, és ha igen, a szinis vajon harmonikázik? Véleményem szerint egy kisebb zenekarban az egész este nem fog élőben menni, mert az elvárásoknak megfelelő dalokat egy szintetizátorral nem lehet eljátszani, de alapvető elvárás, hogy legalább zenész legyen, ne csak énekes. Ez még azért is fontos, hiszen egy zenész zenészaggyal irányítja az est műsorát, míg egy más szakmabeli, mint például kőműves vagy vegyészből képzett énekes nem fog tudni úgy gondolkodni, pl.: milyen hangnemben játsszuk a magyar himnuszt, hogy a közönség énekelni tudja?! Más kérdést vet fel, hogy ha valaki a zongora mögé ül, az tudjon a harmonikán tíz csárdást lehúzni, hiszen anno, amikor kisfiam még nem volt nyolcéves, egy ifjú pár kérésére megtanult négy csárdást úgy, hogy én kísértem. Nagy sikere volt, én nagyon büszke voltam, de az embereknek, akiknek játszottunk egy pillanatig nem volt kétségük, hogy mit csinál a zenekar! A 80-as években csak az zenélhetett, aki vizsgázott a sztenderd dalokból. Ma bárki, aki egy profi hangszert vesz, zenélhet, így esélye van rá, hogy a zenei hiányosságai miatt tönkretegye a legszebb napotokat.